2. Fejezet - Csapda

Lassan megérkeztünk az imposztor lakásához, de az elővigyázatosság kedvéért elhoztam magammal azt a feszítővasat, amit egy romos háznak a kapujában találtam. Egy kis panelban szállt meg ő, szóval nekünk csak annyit kell tennünk, hogy berontunk az ő lakására, utána meg lesz, ami lesz. Mielőtt viszont ezt megtehettem volna, Chris  feltette az ominózus kérdést.

- Tulajdonképpen mit is akarsz csinálni az imposztorral?

- Nos, drága tudatlan barátom, megismertetem az ő arcocskáját az én feszítővasammal. – mutattam rá a kezemben lévő tárgyra.

- Még mindig nem szoktam meg, hogy emberek lakásába török be csak azért, hogy te kiélhesd a beteges hajlamaidat… - mondta Chris megrökönyödött arccal. 

- Pedig lassan hozzá kéne szoknod.

Meg sem várva, hogy mit válaszol, én berontottam az imposztor lakásának ajtaján. Legnagyobb meglepetésemre, nem volt itt senki. Minden szobát átfésültem, ami csak volt, de nem találtam senkit. Végül tanácstalanul járkáltam fel-le a nappaliban. A francba is, tudhattam volna, hogy ez egy csapda lesz! A közelben lévő kisasztalon megcsörrent a telefonja, én pedig már egyből tudtam, hogy ez csakis az imposztor lehet, szóval felvettem a telefont.

- Tudod, egyre jobban kezdelek rühellni. – mondtam a telefonba, mire a vonal tulsó végén csak egy halk nevetést kaptam válaszul, így most már biztosra tudtam, hogy az imposztor hívott.

- Nagyon helyes.  – mondta némi gúnnyal a hangjában, és egyszerűen tudtam, imádja, hogy én ennyire gyűlölöm őt.

- Honnan tudtad, hogy jövünk? – tértem rögtön a tárgyra.

- Hogy miért? Nem emlékszel? Én voltam te, és tudom, hogy hogyan működik az a piciny anyad.

- Nem kicsi az agyam, csak a méretemhez van szabva!

- Ez csak egy újabb kifogás, Dan. De nézz csak be a pólód alá. Nem hiányzik onnan valami? – először nem értettem, hogy mire céloz, de utána leesett.  Benéztem a pólóm alá, a nadrágom zsebébe, de sehol nem találtam meg a dögcédulát.

- Elloptad a nyakláncomat?! Nem volt neked elég a személyazonosságom??

- Kéne neked a nyakláncod, ugye? – erre nem tudtam egyből válaszolni. Lássuk csak… megér nekem annyit a nyaklánc? Egyértelműen igen.

- Kéne, hát.

- Sejtettem. Akkor tudod mit? Gyere el abba a hotelba, ahol te és a kis haverod szálltatok meg. Természetesen csak te jöhetsz, Dan. – és ezzel lerakta a telefont. Chris felé fordultam, hátha ő megmondja, hogy mit tegyek.

- Dan, tudod, hogy nem muszáj neked menned, mert ez biztos csak egy csapda. És különben is, nem ér meg annyit az a nyaklánc…

- De igen, nekem sokat ér! Lehet, hogy neked nem, de nekem igen! És nem is kell, hogy gyere, boldogulok egyedül is. – mondtam, és egyszerűen otthagytam Christ. Bár, tényleg igaza van… ez ismét csak egy csapda, én pedig egyszerűen csak belesétálok. Na de sebaj, majd lesz, ami lesz, engem akkor se lehet eltántorítani a célomtól.

Chris nem követett engem, mert szerintem rájött, hogy engem úgyse fog megállítani. Nem is értem, hogy miért ér nekem annyit az a nyaklánc, hogy érte megyek…  Sokat jelent nekem az a dögcédula, mert nem csak a szülinapomra kaptam,  hanem ez nekem olyan, mint egy kabala. Ha nálam van, akkor mindig sikerülnek a terveim, és emiatt soha nem válok meg tőle. Ezért muszáj lesz visszaszereznem.  Mivel most nagyon siettem, sokkal hamarabb értem a hotelhoz, mint amikor Chrissel mentem.  Amikor a szobához értem, nem szaroztam, egyszerűen csak berúgtam az ajtót, és az se érdekelt, hogy valaki szóvá teszi, hogy mennyire pofátlan egy alak vagyok.  Bementem, becsuktam magam mögött az ajtót, és alaposan körül néztem.  A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valaki (na vajon ki) ráteszi a kezét a vállamra, én pedig azzal a lendülettel le is rázom magamról. 

- Ne merj hozzám érni a redvás kezeddel! – fordultam az imposztor felé, és szó szerint az arcába ordítottam. De ez őt egyáltalán nem idegesíti fel, sőt… nagyon is elszórakoztatja az, ahogy én viselkedek.  – És ne vigyorogj ilyen szórakozottan!

- Miért ne? Vicces azt nézni, ahogy kiborulsz. – Uh, a galád fajtádat! Szóval viccesnek tartod?? Már csak attól megütném, hogy egyáltalán rám néz, és most is képtelen vagyok visszafogni magam. A testem szinte magától cselekedett, a kezem megmozdult, és gyorsan közelített a csaló arcához, és mivel szegényke nem tudott időben elhajolni, kapott egy hatalmas öklöst az arcára. De olyan erővel adtam, hogy a földre zuhant, és még a fejét is beverte az ajtófélfába, aminek biztos meg is marad a nyoma.  A fájdalomtól felszisszent, de, mintha nem is történt volna semmi, felállt, és dühösen nézett rám.  Vészesen közeledett felém, és amikor megállt előttem, farkasszemet néztünk egymással. Egyszerűen nem tudtunk mit mondani, mert szavak nélkül is ki tudtuk fejezni azokat az érzéseinket, amik bennünk lapulnak. Hogy mi volt ez az érzés? Gyűlölet, gúny és megvetés, amit már azóta érzek, amióta csak megláttam. Ha valaki megkérdezné, hogy én mit érzek eziránt a csaló iránt, nemes egyszerűséggel azt mondanám: szánalmat. De szerintem ő is így gondolja. Túl jól ismer engem, és én is őt, bár ő teljesen kiszámíthatatlan. De amikor ellopta a személyazonosságomat, elolvasta a naplómat is, ezért ő minden gondolatomat előre kitalálja, tudja mit mikor teszek, és hogy eddig mi ellen álltam, vagy esküdtem bosszút. Abba a naplóba mindent feljegyeztem, a titkaimat, az álmaimat és a vágyaimat, de rajta kívül senki nem olvasta el. Még Chrisnek se engedem meg, pedig őt kb. négy vagy öt éves korom óta ismerem. 

- Add vissza a nyakláncomat! – rivalltam rá, mert eszembe jutott, miért is jöttem ide. – Azt mondtad, hogy ha eljövök, visszaadod nekem!

-És te el is hitted? – gúnyosan felnevetett – Imádnivaló, hogy milyen naiv és hiszékeny vagy. Nem kéne minden emberben megbíznod.

- Akkor én nekem nincs itt semmi keresnivalóm… - morogtam, majd az ajtó felé indultam. Érdekes módon az imposztor nem csinált semmit, csak nézett.  Mielőtt még kiléptem volna a folyósóra, megállított.

- Lenne itt még valami, Dan.

- Mi lenne az? – fordultam felé. Bár ne tettem volna… a háta mögül előhúzott egy vasrudat, és még megszólalni se tudtam, mert a következő pillanatban már a padlón hevertem, teljesen kiütve. Az utolsó dolog, amire emlékszem, az az imposztor sátáni kacaja, majd ezután teljes sötétség.