10. Fejezet - Kiderül az igazság

Végül eljött az a nap, amitől egyenesen rettegtem. Este egy szemernyit se tudtam aludni, mert hát, azzal a tudattal lehunyni se tudtam a szememet, hogy holnap meg kell ölnöm a legjobb barátomat. Nem is tudtam, hogy hogyan kezdjek neki az egésznek. Alig tudtam kimászni az ágyamból, de nagy erőfeszítés árán megtettem. Így is felért egy kínszenvedéssel, mire az asztalhoz ballagtam, leültem az egyik székre, a fejemet pedig az asztalra hajtottam. Azonban megéreztem, hogy valami papírszerű tárgyra hajtottam a fejemet. Egy cetli… Hmm, na vajon ki küldhette? Felvettem a kis darab papírt, és elolvastam.

„Ide vidd el Christ: 3352 North San Fernando Road, Los Angeles, CA, 90065. Aláírás: noname”

Sejtettem, hogy ki küldte a levelet, mert szerintem egyértelmű volt. Ki lenne az a hülye, aki azt írja az aláíráshoz, hogy noname? Pár perccel később megcsörrent a telefonom is. A telefon kijelzője azt írta ki, hogy „Ismeretlen szám”. Felvettem.

- Ja, Dan, elfelejtettem még valamit a levélhez írni. – hallottam meg az imposztor hangját a vonal túlsó végéből.

- Heh, szenilis nyomorék. Mi lenne az?

- Az, hogy én is ott leszek a raktárban.

- Te mi a francért leszel ott?! – kérdeztem ingerülten. Minek jön egyáltalán oda?!

- Hogy megbizonyosodjak arról, tényleg képes vagy-e megtenni azt, amit kértem – hangzott el a válasz tőle, majd a következő pillanatban már csak egy halk, recsegő hangot hallottam. A telefont letette, ami nem is baj, nem akartam vele tovább cseverészni.

A francba. Oké, hogy azért jön, hogy izé… „szemmel tartson”, de én akkor is szerettem volna EGYEDÜL… KETTESBEN maradni Chrissel. Hogy izé, na, elbúcsúzhassak tőle. Vagy ez olyan kurva nagy kérés??? De hát, az a baj, hogy én ez ellen nem tehetek semmit. Most akkor mi lesz? Valahogy rá kell vennem Christ, hogy átjöjjön hozzám, és akkor elviszem a raktárba. Utána pedig… hát, lesz, ami lesz. Majd valahogy megoldom a helyzetet. De, mi van akkor, ha Chris ellenszegül? Az igaz, hogy ő az erősebb, de nekem jobbak a reflexeim. Amúgy, nem hiszem, hogy ellenszegülne. Legalábbis nem lesz rá alkalma. Jézusom, magamra se ismerek.

A telefonomért nyúltam, és tárcsáztam Chris számát. Kicsöng. Vártam egy másodpercet…kettőt…hármat…négyet… ÉS FELVETTE!

- Dan, mit akarsz ilyen korán? – kérdezte Chris fáradt hangon.

- Miről beszélsz? Nincs is ko… - az órára néztem, és akkor láttam meg, hogy hajnali öt van. Ezt eddig hogy nem vettem észre? Na mindegy. – Ö, akkor semmi. De most sürgősen át kellene jönnöd!

- De Dan, még olyan korán van…

- Az engem hol érdekel? Csak gyere át! – Chris sóhajtott egyet.

- Miért is akarod, hogy átmenjek? – oké, ezzel a kérdésével most megfogott. Hogy miért? Kell egy jó indok. Hmm… miért is adjak neki indokot?

- Miért is vagy te ilyen kíváncsi? CSAK GYERE MÁR!

- Jó, oké, mindjárt ott leszek.

- Ajánlom is – és ezzel lecsaptam a telefont.

Muszáj lesz fent tartanom a „bunkó vagyok oszt kész” látszatot, ha nem akarok lebukni. Egy esélyem van, nem akarom elszúrni. Na várjunk csak… mi lenne, ha nem is Christ, hanem az imposztort ölném meg? Végül is, a lehetőség adott (hacsak ő nem öl meg előbb). Mit veszíthetnék? Legfeljebb az életemet, de hajlandó vagyok kockáztatni. Pár perccel később Chris meg is érkezett, és addig én is felöltöztem.

- Ülj be az autóba – parancsoltam rá Chrisre.

- Most hová megyünk? – kérdezte, amikor beültünk mind a ketten az autómba.

- Majd meglátod.

- Nem vagy túl bőbeszédű.

- Te miért nem vagy az? Jobban járnánk – meg sem várva Chris válaszát, beindítottam az autót, és elindultunk. Elhoztam magammal a cetlit is, amit az imposztor hagyott nekem, mert különben biztos, hogy elfelejteném a címet.

Egy jó órás autóút után megérkeztünk a raktárépülethez. Útközben egy szót se szóltunk egymáshoz, ami szerintem nem is volt túl nagy baj. Chris túlságosan is el volt foglalva azzal a kis pattogó labdával, amit adtam neki. Egyszer majdnem karamboloztunk is miatta. Na azután már elegem lett, és kihajítottam a labdát a francba. Chris ezután megsértődött, mint egy ötéves, és a hallgatásával próbált büntetni. Kiszálltunk a kocsiból, és Chris elképedve nézte a raktárépületet.

- Miért jöttünk mi ide? – görcsbe rándult a gyomrom. Nem mertem megszólalni. Hányingerem van saját magamtól. Nem mondtam semmit, csak előre mentem. –Hé, Dan, várj! – jött utánam a barna hajú is.

Az ajtó, amin bementünk nyitva volt. Szóval biztos, hogy az imposztor már itt van. Amint beértünk, jobban körülnéztem. Kb. a raktár felét fadobozok tették ki, de teljesen összevissza voltak. Volt, ahol rengeteg doboz volt egy kupacon, máshol meg csak pár darab volt. Azonkívül úgy tűnt, hogy csak mi voltunk ott. Előrementünk, és egy kisebb, nyíltabb részre mentünk, ahol nem volt olyan sok doboz.

Hogyan tovább? Itt vagyok a raktárban, Chris pár méterre áll tőlem, a pisztoly pedig a zsebemben van. Egyszerűen csak gyáva vagyok. Képtelen vagyok megölni Christ. Hogy is gondolhattam, hogy képes vagyok rá?! Egy idióta vagyok, hogy beleegyeztem az imposztor ajánlatába. Jobb lett volna, ha engem is megölnek Chrissel együtt.

- Dan, elmondanád, hogy miért vagyunk itt? – kérdezte Chris, megtörve a kínos csendet.

Hallgattam. Egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Aztán bevillant egy ötlet: ha az imposztor itt van, akkor valószínűleg hall is engem. Ha magamra hívnám a figyelmét, előbújna, és akkor lelőhetném. Akkor… most vagy soha.

- Hé, imposztor! Tudom ám, hogy itt vagy! Bújj elő, akárhol is vagy, te féreg! – ordítottam.

- Dan, te mit csinálsz? – jött hozzám közelebb Chris. A kezét a vállamra tette, de én leráztam magamról.

- Gyere elő, te retkes buzi! – nem jött válasz. Lehet, hogy nincs is itt. Basszus… most Chris totál hülyének nézhet. De ha nincs itt, akkor simán le is léphetnék. Már indultam is volna el, de egy kattanást hallottam a hátam mögül. Hátra fordultam, és elképedtem.

A csaló volt az, és egy pisztolyt szegezett rám. De hát… hogyan került ő oda?! Ezt nem hiszem el. Végig itt volt.

- Tudtam, hogy el kell jönnöm ide. Máskülönben leléptél volna – mondta szarkasztikus hangnemben – Te túl gyenge és gyáva vagy ahhoz, hogy megöld a legjobb barátodat, nem igaz? Hmph. De hát, ha te nem, akkor majd én megteszem.

- Dan, miről beszél ez a csaló? – kérdezte Chris zaklatottan.

- Chris, én…

- Jaj, hogy Dan nem is mondta el neked, Chris? Hát sejtettem. – kuncogott gúnyosan az imposztor.

- Mit nem mondtál el nekem, Dan? – fordult felém a barátom.

- Dan, jobb lesz, ha te mondod meg Chrisnek, mielőtt én teszem meg.

- Én… - nem tudtam, hogy hogyan mondjam el Chrisnek. De mégis, jobb lenne, ha tőlem hallaná. De már úgyis tök mindegy, nem? Mind a ketten meg fogunk halni.

- Jó, akkor én mondom el – az imposztor Chris felé fordult. – Jaj, szegény fiú. Nem is sejthetted, hogy mit tervez Dan. Jobban mondva én. Tudod, az embereknek jobban fáj az, hogy ha azt veszik el tőle, akit a legjobban szeretnek, mintha őt ölnék meg.

- Mire célzol…? – kérdezte Chris megdöbbenve.

- Arra, hogy Dan meg fog ölni. De, mivel ő képtelen erre, ezért én fogom megtenni. – az imposztor a pisztolyt Chrisre szegezte. – Ég veled, Chris.

Kattant a fegyver…

Amit egy hangos puffanás követett…

A pisztoly elsült.

De nem Chrisbe hatol a golyó… akkor viszont kit lőttek le?