Több órán át csak kérdezgettek, kérdezgettek és még többet
kérdezgettek azok, akik ide jöttek hozzám. Első kérdésük az volt, hogy hogyan
kerültem ide, és miután elmeséltem ezt, jöttek a döbbent pillantások. Aztán a
következő kérdés, és ez így ment egészen hajnali egyig. Aztán jött egy fél órás
beszámoló Christől, Dontól és Elise anyjától, hogy mennyire aggódtak értem, ami
rájuk egyáltalán nem volt jellemző. Hm. Talán többször kéne kórházba kerülnöm.
Csóró doki, ő pedig végighallgatta az egész beszélgetést, mert nem volt szíve
itt hagyni egyedül a többiekkel. Hortenssel más volt a helyzet. Nagyon
megörültem, amikor szorosan átölelt engem, és elmondta, hogy nagyon aggódott
miattam. Én pedig alig bírtam magammal, ha a többiek nem lettek volna ott,
tuti, hogy megcsókolom Hortense-t. De persze ez nem következett be. Végül már a
dokinak kellett kikísérnie mindenkit, azzal az indokkal, hogy már réges-rég
vége a látogatási időnek, csak velük kivételezett. De szerintem csak azért
küldte el őket, hogy hagyjanak már engem pihenni. Nem mondta, de a lerí a
tekintetéből. Ezután én is nyugovóra tértem, de egyszerűen nem jött álom a
szememre. Csak néztem ki a félig nyitott ablakon, és a hold fényébe burkolt,
nyüzsgő várost néztem. Teljesen elvarázsolt engem. Nem bírtam levenni a
városról a szememet. De még volt valami más is. A mellkasomban valami szúró
érzést éreztem. Mintha… féltem volna. De mitől is? Talán attól, hogy az imposztor
egyszer csak visszajön, hogy beváltsa az ígéretét: megöl engem. Egyszer
elbukott, másodjára már lehet, hogy nem így lesz. Féltem, hogy éjszaka bejön a
kórházba, és lefejez engem. Vagy elrabol, és egy elhagyatott helyen feldarabol,
és a hullámat az erdőbe dobja, hogy végül a vadon élő állatok tápláléka legyek.
Kirázott a hideg, ahogy ebbe belegondoltam. Végül ezekkel a gondolatokkal
együtt jött álom a szememre.
Chris otthon alig bírt
nyugton maradni. Majd’ kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy Dan felkelt a
kómából, és azóta csak erről tud beszélni Elissel, a feleségével. Elise
megrökönyödött arccal hallgatja Chris beszámolóját arról, hogy ő most mennyire
boldog.
- Chris… szerintem az
lenne a legjobb, ha bent maradnál a kórházban, hogy szemmel tarthasd Dant. –
mondta Elise, amikor Chris befejezte a mondandóját.
- Miért? – kérdezte
Chris.
- Mert, gondolj csak
bele. Az imposztor meg akarta ölni Dant, és lehet, hogy újra megpróbálja. Ezért
kéne bent maradnod Dannel, hogy… vigyázz rá.
- Nem lenne ellenedre?
- Nem, menj csak
nyugodtan. – legyintett Elise, mire Chris rögtön öltözni is kezdett.
Elköszöntek egymástól, Chris pedig egyenesen a kórház felé ment, kocsival. Ott
leparkolt, közel az épülethez, és ment is be a kórházba. Hajnali hat volt,
amikor Chris bement az intézménybe, amit az ott dolgozók meg is csodáltak.
Persze nem engedhették be őt, de Chris ragaszkodott ehhez, és addig győzködte
őket, amíg be nem engedték őt.
Chris leült Dan ágya
mellé, hogy ott szemmel tartsa. Látta a barátján, hogy megviselt, és reszket.
Meg akarta nyugtatni őt, de nem volt szíve felébreszteni. Ahogy őt nézte, Chris
is egyre jobban elálmosodott, majd végül elaludt.
Reggel Chris egy
hangos sikolyra ébredt fel, és szinte már ugrott is fel a székéből. Aztán jött
még egy sikongatás, és akkor már tisztán látta és hallotta, hogy ki sikít. Dan
volt az. Chris megrázta Dan vállát, és közben ébresztgette őt, de a sikítás
csak egy kicsit később maradt abba. Dan arca kipirult, teljesen leizzadt és
remegett.
- Dan, mi a baj? – kérdezte
Chris aggódva. Dan felült, de még így is, látszott rajta, hogy sokkolt
állapotban van.
- Rémálmom volt… -
mondta halkan Dan. Chris sokszor tapasztalta már, hogy a barátjának rémálmai
vannak, és olyankor mindig megnyugtatja őt. Azóta vannak ezek a rémálmok,
amióta csak ismeri őt. Nem túl gyakoriak, de amikor egyszer ez előjön, akkor
egy ideig nem marad abba a rémálom. Chris szorosan magához ölelte Dant, és úgy
nyugtatgatta.
- Akarsz róla
beszélni? – kérdezte Chris, amikor már Dan valamennyire megnyugodott.
- Ha elmesélem, akkor úgy is ki fogsz nevetni…
- Miért tenném ezt? De
csak akkor segíthetek, hogy ha elmeséled az egészet. – Dan nagyot sóhajtott.
- Rendben. De ne
nevess ki engem… „Sétálgattam az erdőben. Sötét éjszaka volt, és teljesen
egyedül voltam. Hangokat hallottam egy bokor felől, és én odamentem, hogy
megnézzem. A bokorból az imposztor jött elő, és egy szemeteszsákba gyömöszölt
engem. Így hurcolt a fél erdőn keresztül. Elértünk egy tóparthoz. Ott
kiengedett a zsákból, és amikor felálltam, akkor egy pisztolyt szegezett a
fejemre. Habozás nélkül lelőtt engem Többször is átfúrta a golyó a testemet, és
én egyből belehaltam. Utána pedig beledobott a folyóba, és… ekkor ébredtem
fel.” – mesélte Dan. Chris döbbenten nézett rá.
- Ez… szörnyű. De nem
értem, hogy gondoltad, hogy én kinevetnélek téged.
- Tudod… én már
tapasztaltam ilyesmit. Soha nem bízhatok meg senkiben, mert nem tudhatom, hogy
ki a jó, és ki a rossz. – mondta Dan egy kicsit halkabban.
- De engem már régóta
ismersz, nem? Tudod, hogy soha nem nevetnélek ki téged, főleg ilyen miatt nem.
- Nem csak emiatt… van
még valami. Amikor a hotelban voltam, az imposztor mondott valamit, ami miatt
már semmiben nem vagyok teljesen biztos. Azt mondta, hogy én nem is kellek
senkinek… és csak mindenkinek a terhére vagyok. Lehet, hogy igaza van. – Chris
döbbenten nézett Danre. Ő egyáltalán nem számított erre, először szóhoz se
jutott.
- Te megbolondultál.
Miért gondolod azt, hogy nem kellesz nekünk? Igenis szükségünk van rád, és ha
tényleg meghaltál volna… én nem tudom, hogy most mihez kezdenék.
- De neked ott van
Elise, és ő csak fontosabb neked, mint én.
- Miből gondolod ezt?
A lányok jönnek-mennek, de nem találnék még egy olyan barátot, mint te. –
jelent meg Chris arcán egy lágy mosoly. Dan nem tudott erre mit mondani. Ilyet
még soha senki nem mondott neki ezelőtt. Teljesen meg volt hatódva, de próbálta
elrejteni az érzéseit Chris elől. De ez sajnos nem sikerült. Könnyek jelentek
meg Dan szemében, amik lefolytak az arcán. Chris döbbenten nézett Danre, és ő
se tudja miért, de átölelte Dant, és hagyta, hogy ő kisírja magát a vállán.
„Nem hiszem el… pont
előtte kell sírnom. Pont Chris előtt, akinek meg van a véleménye rólam, és ő
tudja, hogy én egyáltalán nem szoktam sírni. Olyan szánalmasnak érzem magam. De
most először nem érdekel, hogy Chris mit fog gondolni rólam ezek után. Szabad
folyást engedtem a könnyeimnek, és nem tudtam leállni. Nem is értem, hogy miért
sírok. Lehet, hogy azért… mert életemben először éreztem magam igazán boldognak.”
*Másfél héttel
később…*
Kiengedtek a kórházból, de szerencsére eddig nem találkoztam
az imposztorral. Lehet, hogy feladta, és nem próbál megölni engem. De ő nála
igazából soha nem lehet tudni. Lehet, hogy csak el akarja hitetni velem azt,
hogy ő már leállt ezzel. Igazából nem tudom eldönteni… mostanában olyan zavaros
minden. Néha csak ülök, és nézek magam elé. Olyankor pislogni is elfelejtek.
Volt olyan is, hogy még enni is elfelejtettem. Lehet, hogy tényleg begolyóztam.
Mostanában el is felejtettem a bosszút. De szerintem csak kimerültem.
Előbb-utóbb úgy is minden rendbe jön. Legalábbis… remélem.
Tom és az imposztor
megint abban a sikátorban találkoztak, ahol a legutóbb. Késő este volt, és
csöpörgött az eső.
- Akkor elmondanád,
hogy mi a terved Dannel? – kérdezte Tom.
- Persze. Már egy
ideje gondolkoztam ezen a terven, míg végül teljesen összeállt a kép. Tudod,
hogy Chris Dan legjobb barátja, sőt, szerintem ő az egyetlen barátja. És Dannek
Chris jelenti a legtöbbet.
- Ezt miből gondolod?
- Dannek nincsenek
barátai Chrisen kívül. És ha neked csak egyetlenegy barátod van, akkor te
mindenáron megpróbálod őt magad mellett tartani. Elég egyértelmű, hogy Dan
számára Chris a legfontosabb ember.
- Ez igaz. Chris Dan
legjobb barátja. Na és akkor mi van? – vont vállat Tom.
- Nem elég egyértelmű?
Elvesszük azt, ami Dan számára a legfontosabb. Christ.
- Vagyis megöljük őt?
- Ó, nem – egy gonosz
mosoly jelent meg a csaló arcán – Dan fogja megölni Christ, a saját kezével,
akár akarja, akár nem.
Mind a ketten gonoszul
felnevettek. Meg volt a tervük, amivel Dant végleg tönkre tudják tenni, és
nekik csak ez számított. Mindenáron megpróbálták megbosszulni Dant. Ahogy ő is
tette velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése