A csaló még egy pár másodperc várakozás után nekem rontott,
a késsel a kezében. Mivel én elkalandoztam, nem vettem észre, hogy jön, ezért
rögtön a karomba szúrta a kés pengéjét, és azzal a lendülettel ki is húzta.
Próbáltam magamba fojtani a kiáltásomat, de így is, felnyögtem a fájdalomtól.
Először a sebemhez nyúltam, hogy megnézzem, mennyire súlyos, de akkor jött a
következő csapás, ami a vállamat érte. A vér ráfolyt a karomra, majd
lecsöpögött a cipőmre. Az imposztor gonoszul felnevetett, ahogy észrevette a
vért.
-Na, mi van, Dan? Ahogy elnézem, nem vagy formában. Máskor
pedig nemes egyszerűséggel nekem rontanál, de most még mozdulni se tudsz. –
mondta gúnyos hangnemben.
Erre a mondatára feleszméltem a transzból, és dühösen néztem
rá. Teljesen igaza van, nekem is kéne küzdenem, még ha nincs is fegyverem.
Nekiestem, és az arcát vettem célba. Kegyetlenül püföltem, már kezdtem is
beleélni magam a dologba, amikor hirtelen valami éles fájdalom hasított bele az
oldalamba. Lenéztem, és akkor vettem észre, hogy az imposztor belém szúrta a
kését. Pokolian fájt, és csípett, de nem foglalkoztam vele. Tudtam, hogy ha így
fojtatom, akkor biztos elveszítem ezt a harcot. A kést kihúzta belőlem, ami még
jobban fájt, mint amikor belém szúrta. De nem sikoltottam. Nem adtam meg neki
azt az örömöt, hogy láthassa, mennyire szenvedek, de így is, csak egy fájdalmas
nyöszörgés hagyta el a számat. Éreztem, ahogy a vér kiszivárog a testemből, és
egy kicsit meg is szédültem. Ezután jött a következő csapás, ami elől sikerült
kitérnem. Először én is meglepődtem, mivel szinte a testem saját magától
cselekedett, de így is, nagy mázlim volt, mert akkor az imposztor a szívemet
vette célba. Aztán jött a következő, de azt is sikerült kikerülnöm, de az se
sokon múlott.
Valahogy így zajlott le a küzdelem: az imposztor nekem ront,
én pedig kikerülöm. Párszor ugyan sikerült megvágnia, de azok csak karcolások,
nem is érdemes foglalkoznom velük. Viszont már mind a ketten kifáradtunk, már ő
se olyan aktivitással harcol, mint az elején, és én se tudok koncentrálni arra,
hogy honnan jön a következő csapása, vagy, hogy hogyan kerüljem ki azt. Aztán
az imposztor változtatott a harci technikáját, mert hirtelen olyan erővel
rúgott belém, hogy a földre zuhantam, és pont seggre estem. Az imposztor
látszólag örült ennek, mert egy őrült mosollyal az arcán közeledett felém, és
fölém hajolt, a kést pedig a torkomhoz szorította. Akkor kezdtem tényleg
pánikba esni, az agyam lázasan keresett valami megoldást, hogy hogyan
szabadulhatnék ki ebből a helyzetből. Egyre erősebben szorította a kés pengéjét
a bőrömhöz, és egy kisebb vágást is ejtett rajta.
- Hát, Dan, azt hiszem, hogy most először te vesztettél.
Kár, hogy olyan hamar vége lett ennek a kis küzdelemnek. – mondta szomorkás
mosollyal az arcán.
- Ne… kérlek, ne ölj meg… én még szűz vagyok! – mi? Ezt most
én se gondolhattam komolyan… egyáltalán hogy jött ez ide, és miért pont VELE
osztottam meg ezt a tényt? Hát én se vagyok normális.
- Ezt nem veszem be. – jött a válasza, de éreztem a
hangjában, hogy egy kissé zavart. –De ha ez tényleg igaz… könnyen segíthetek
rajtad. – mondta perverz vigyorral az arcán, amitől teljesen pánikba
estem. Akkor már tényleg úgy éreztem,
hogy végem van, nem elég, hogy megöl, de még meg is fog erőszakolni! Hát,
hiába, én mindig is tudtam, hogy az imposztor olyan, mint a nyár: meleg.
A gondolatmenetemet az imposztor övének csörrenése zavarta
meg. Jézusom, Dan, gyorsan találj ki valamit, mert a végén, tényleg meg fog erőszakolni
ez az idióta! Hát ö… meg van! Egy kicsit megemeltem a lábamat, majd, mivel az
imposztor hasa közvetlenül a lábam alatt volt, ezért tudtam, hogy mit kell
tennem. Összeszedtem minden erőmet, majd hasba rúgtam az imposztor, de úgy
csináltam, hogy hátra essen a földre, és lehetőleg ne rám. A tervem sikerült, ő
pedig az esés közben kiejtette a kezéből a fegyverét, amit én azzal a
lendülettel fel is vettem. Most változtattam a helyzeten, én voltam felül, ő
alul, és a kés pengéjét a nyakához szorítottam. Most, hogy nem én vagyok az
áldozat, sokkal másabb ez. De így én vagyok előnyben, és könnyen megölhetem őt.
Az imposztor is rájött erre, és lehunyta a szemeit, az arcán pedig egy mosoly
jelent meg. De ez nem az az őrült vagy éppen gonosz vigyor, ami eddig volt,
mert ez teljesen más. Ez olyan nyugodt és békés mosoly volt, mintha beletörődött
volna abba, hogy ő most meghal. Tudtam, hogy igazából nem ölöm meg, csak itt,
az én … hallucinációmban vagy mimben. Ez egy kicsit idegesített, de mégis,
olyan volt, mintha most tényleg megölném.
- Ég veled, legfőbb ellenségem. – mondtam.
- Ég veled. – válaszolta az imposztor nyugodt hangon. Pár
másodpercig csak néztem őt, a legnagyobb ellenségemet, azzal a tudattal, hogy
most megölöm őt. Fura érzés volt, de mivel vagy én halok meg, vagy ő, ezért az
lenne a legjobb, ha most gyorsan túlesek ezen. Végül is, mások eléggé aggódnak
értem. Nagy levegőt vettem, majd elvágtam az imposztor torkát, a szeme tágra
nyílt, de nem jött ki a szájából semmilyen hang, mert én próbáltam minél
gyorsabban megölni őt. A sebéből kiszivárgó vér ráfolyt a kezemre, de nem zavart.
A következő pillanatban az imposztor teste szó szerint hamuvá lett, aztán velem
is ez történt.
Vakító fehérség, ami elhomályosította a látásomat. Próbáltam kinyitni a
szememet, de nem sikerült, mert túlságosan is elvakított az a fehérség. Újra
megpróbáltam, ezúttal sikerült résnyire kinyitnom a szememet. Homályos pacák,
és egy tapsvihar fülsüketítő hangja volt az első dolog, ami jött. Sikerült
teljesen kinyitnom a szememet, és akkor már mindent tisztán láttam. Egy kórházi
szobában feküdtem, körülöttem orvosok, ismerősök, én pedig mindenféle
bisz-baszra voltam rákötve. Az orvos egymásnak gratulálgattak, és a következő,
ami történt, az az volt, hogy Chris szorosan magához ölelt, én pedig
felszisszentem a fájdalomtól.
- Hagyj békén, te barom! A végén kinyomod belőlem azt a
maradék szuszt! – morogtam Chrisre, aki erre a mondatomra eltávolodott tőlem.
- Bocsi Dan, de mi tényleg, halálra aggódtuk magunkat. –
mondta könnyekkel a szemében.
-„Mi”? Mármint kikre célzol? – kérdeztem tőle értetlenkedve.
- Hortense, Elise, Don és még Elise anyukája is idejött,
hogy megnézzék, jól vagy-e. – Chris háta mögé néztem, és tényleg, mindenki ott
volt, akit Chris említett. Erre én is elmosolyodtam, mert életemben először
éreztem, hogy az emberek tényleg törődnek velem. Minden tökéletesen rendben
volt az életemben. Már csak annyi volt a dolgom, hogy az imposztor elintézzem
egyszer, s mindenkorra.
Az imposztor
magabiztosan lépkedett a kihalt utcákon. Éjszaka volt, ekkorra már mindenki
mélyen aludt, kivéve őt. Sétálgatás közben fütyült, és betért az egyik
sikátorba. Amikor már egészen, a sikátor mélyében volt, megállt. Körbenézett,
hogy van-e itt még valaki rajta kívül, aztán megszólalt.
- Most már
előbújhatsz. Nincs itt senki rajtunk kívül. – mondta, majd a sötétségből
előlépett egy hosszú, fekete kabátos férfi. A haja vörös volt, és kócos,
itt-ott tépett, de a szeme volt a legérdekesebb: a jobb oldali írisze
citromsárga, a bal pedig piros. A szemei szinte világítottak a sötétben, így
egy eléggé félelmetes külsőt kölcsönözve az idegen férfinak. De így is alig
lehetett huszonhat éves, de korához képest magas. Amikor ő is meglátta az
imposztort, valamennyire megnyugodott.
- Remek. – sóhajtott fel – Már azt hittem, hogy valaki
követett téged. Tudod, este szoktak a gyilkosok mászkálni.
- Na ne mondd. –
mondta az imposztor tettetett meglepődöttséggel - De tudod, hogy csak ilyenkor
találkozhatunk, nem igaz?
- De igen. Na, de, nem
azért jöttem ide, hogy beszélgessek veled. Elintézted Dant, ahogy kértem, ugye?
– tért rá a lényegre az ismeretlen.
- Sajnos nem.
Felébredt a kómából, de így is, sikerült kórházba juttatnom. Így egy ideig nem
fog ártani nekünk.
- Nem baj, nekem ez is
megteszi. Sikerült ráijesztened, de, ahogy Dant ismerem, bosszút fog állni.
- Min nem akar bosszút
állni? – kérdezte az imposztor idegesen. – Még az előtt kell cselekednünk, hogy
ő felkeresne engem. Ő nem tudja, hogy te is benne vagy a dologban, Tom.
- De előbb-utóbb ő is
meg fogja tudni. – mondta „Tom”. – Muszáj lesz megölnünk őt, ezt te is tudod.
Gondolom, nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy tulajdonképpen ő tette tönkre
az életünket.
- Nem, nem kell. –
legyintett a csaló.
- Akkor mi legyen?
Öljük meg őt? – dőlt neki a falnak Tom.
Az imposztor halkan felkuncogott.
- Nem. Sokkal
rosszabbat és kegyetlenebben tervezek neki a halálnál. – mondta gonosz
mosollyal az arcán. Erre Tom is elmosolyodott, de az imposztor nem mondott
többet, elsétált onnan. Tom is elment, csak ő azzal ellentétes irányba, mint
amerre a csaló ment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése